2015. október 29., csütörtök

Az afrikaiak válasza a Szex és New Yorkra


Bár már 2014-ben megjelent,de csak most akadtunk rá arra az internetes sorozatra, ami a Szex és New York afrikai változatát mutatja be nekünk.

A széria 'An  African City' néven fut, s Ghánia fővárosában, Accrában játszódik. 5 afrikai nő életét követhetjük epizódról epizódra, akik eddigi felnőtt éveiket az USA-ban illetve az Egyesült Királyságban töltötték, most azonban visszatérnek az afrikai kontinensre.

10 epizód készült, amik negyedórás blokkokban érhetők el a YoTube-on. A készítők azt nyilatkozták, hogy a közösségi média tette lehetővé, hogy sikeres legyen a sorozat és ezáltal nyílt lehetőség, hogy megoszthassák az afrikaiak is a tapasztalataikat az interneten.

Lessetek bele ti is!





További epizódok

2015. október 28., szerda

Váróterem - Friss hazai kisfilm, amit mindenképp látnod kell!


Sokolowski András kisjátékfilmje finom árnyaltsággal járja körbe a 21. századi nők társadalmi szerepválságát, és elgondolkodtató alternatívaként mutatja be a vágyak és a lehetőségek összeegyeztetésének lehetőségét.
Elgondolkodtató, ötletes kisfilm Hegyi Barbarával a főszerepben. Érdemes végignézni!

Tartalom:

TÜRELEM, nemsokára szólítjuk!

Olvasható a nagy fekete ajtón aranyozott táblára írva. Az Öreg úr (Dióssi Gábor) nyugodtan várakozik, a Nő (Hegyi Barbara) ideges.

- Már régóta ül itt? - kérdezi a Nő és nem is sejti, hogy élete legfontosabb beszélgetésébe kezdett bele.



2015. október 24., szombat

Egy kis finomság hétvégére

kép:nosalty.hu
Ha egyszerű és gyors finomságokra vágysz,akkor van 3 tippünk is! Egyik sem bonyolult, így bárki könnyen el tudja készíteni. Gyors,gusztusos és nagyon finom. Nézzétek meg a 3 kis mini vidót és próbáljátok ki ti is! Sós és édes különlegesség egyaránt.



Breakfast Bread Bowl // Tasty
Szerző: BuzzFeed Food, 2015. augusztus 13.


Baked Apple Roses
Almost too Beautiful to Eat. ALMOST!
Szerző: Tip Hero, 2015. október 5.



Oreo Rice
Szerző: BuzzFeed Food, 2015. október 22.

2015. október 20., kedd

Star Wars: Az ébredő erő - Több mint 12 milliós nézettség 15 óra alatt!


kép:mozi.24.hu
J. J. Abrams filmje a Star Wars: Az ébredő erő előzetese még csak mától látható a videómegosztókon, de 15 óra leforgása alatt több mint 12 milliós nézettséget produkált a videó!

Itthon hétfő reggel 9 óra óta lehet jegyet foglalni a film december 17-ei premierjére. Ezzel annyian próbálkoztak, hogy lefagyott a legnagyobb hazai mozihálózat online jegyvásárló rendszere.

Egyébként már a Vaterán és a  Jófogáson is elindult a biznisz az éjjféli vetítés  jegyeire. Élelmeseké a világ ! :D

2015. október 17., szombat

Napi bölcs - #todayowl

kép:eletkedv.com





Az élet csak azoknak rossz, akik folyton azt hajtogatják, hogy az élet szívás. Ők biztos, hogy minden lehetséges rosszat be is vonzanak maguknak. De ha szereted az életet, az élet is szeretni fog téged.


 Lippai Marianna

2015. október 14., szerda

Szex és New York aranyköpések Samantha Jonestól

hercampus.hu


Tudjuk, hogy a Szex és New York sosem megy ki a divatból, ezért illik megemlékeznünk rá. Nézzük csak Samantha Jones 10 haláli aranyköpését! Ámen rájuk ;)


1. „A férfiak pont azért lépnek félre, amiért a kutyák a töküket nyalogatják: Mert megtehetik!”



                                                     2. „Szeretlek, de magamat jobban!”


          3. „Helló! Valami olyasmire lenne szükségem, amiben ha meglát egy pasi, egyből elélvez.”


4. „Sem te, sem a társadalom nem ítélkezhettek felettem. Azt veszek fel, amit csak akarok, és amíg lélegzem és térdelni bírok, azt sz*pok le, akit csak akarok.”


                  5. „Nem hiszek se a republikánus, se a demokrata bulikban. Én a bulikban hiszek.”


                                        6. „Kinyírlak, ha belőled is olyan házas seggfej válik!”


                    7. „A bárokban dohányozni tilos.Mi jön ezek után? Bárokban d*gni is tilos lesz?”


                                  8. „Figyeljetek! A nagy Ő egy illúzió. Kezdjétek el élni az életet!”


                      9. „Mindig úgy kell kinézned, mint aki tudja, merre tart – még akkor is, ha nem.”


                     10. „Nem nagyon hiszek a házasságban, de a botox, az más, az mindig működik.”

2015. október 13., kedd

Napi bölcs - #todayowl

wikipedia.org


Idővel rájössz, hogy két lelkiismereted van. Az egyik, amit beléd nevelt a világ: ez a másoknak való megfelelés érzése. És a másik: a saját lelkiismereted, amely sohasem bán meg olyan dolgokat, amiket nem kell megbánnod. Még ha mindenki elítél érte, akkor se.

Müller Péter

2015. október 12., hétfő

Mikor a legjobb barátnődet/barátodat először látod meztelenül (nők vs. pasik)

Barátnők, akik először látják egymást meztelenül vs. pasik ugyanebben a szituációban. Melyik nem a gátlásosabb? Ki érzi jobban zavarban magát? Kritizálják egymást? Netalán felmérik a méreteket? Irigykednek? Az alábbi két videó választ ad a kérdésekre.



"Jaj, te is annyira jól nézel ki! Igazából nekünk nagyon hasonlítanak a melleink".


2015. október 9., péntek

Justin felfedte az új lemezborítot

Justin nyílvánosságra hozta a november 13-án megjelenő 6. albumának a borítóját. A lemez a Purpose nevet viseli, amit egyébként már a hasára is tetováltatott, ugyanis így jelentette be a rajongóknak.  Ha olyan jó dalok lesznek mint a legfrissebb száma, a 'What Do You Mean', akkor  elégedettek leszünk. 5 hét és minden kiderül!



#PURPOSE #NOV13 it is time. #5weeks

#Purpose
Posted by Justin Bieber on 2015. október 6.

Mélypont után újjászületés - Selena Gomez legújabb album már a boltokban!

Egy év kihagyás után megjelent Selena Gomez Revival, azaz 'újjászületés' című albuma. A 14 tracket tartalmazó lemez, egy új oldalát mutatja meg a fiatal énekesnőnek. Szuper hangzásvilág, a megszokott minőséggel párosulva!

Ezzel Selena megtörte a csendet, hiszen az egyéves kihagyásnak komoly oka volt. A Billboard októberi számában Selena nyílvánosságra hozta, hogy egy lupusz nevezetű betegséget diagnosztizáltak nála, így a kemoterápia miatt kellett szüneteltetnie a reflektorfényt.

"Lupuszt diagnosztizáltak nálam és kemoterápiás kezelésen vettem részt" - nyilatkozta a magazinnak. "Valójában ez volt az oka a szünetnek. Annyira beszóltam volna: Srácok nektek fogalmatok sincs semmiről. Kemoterápián vagyok. Seggfejek.","Elzárkóztam  addig, amíg újra jól nem lettem és magabiztossá nem váltam."

2014-ben arról cikkeztek, hogy az énekesnő elvonóra ment a kábszerezés és a Justin Bieberrel való szakításuk miatt. De ahelyett, hogy leállította volna az álhíreket, a nyelvébe harapott és tűrte, hogy lecsendesedjenek a pletykák. 

"Én annyira kib@szott kedves vagyok mindenkivel, de velem szemben meg mindenki annyira gonosz" - mondta a lapnak. " 7 éves korom óta dolgozom. 17 éves korom óta az UNICEF nagykövete vagyok. Olyan kiábrándító, hogy egy bulvár sztorivá váltam."

A teljes sztorit elolvashatjátok itt.

Revival



2015. október 7., szerda

Frei Tamás csepegteti az infókat legújabb könyvéről

Azt már korábbról tudjuk, hogy a legújabb André szerzemény október 29-én jelenik meg Agrárbárók címmel.De ma este az is kiderült, hogy miről fog szólni,legalábbis egy kis ízelitőt kaptunk a történetről.



Egy kis csepegtetés :-) Sokan kérdeztétek, hogy miről is szól majd az új regény, az október 30-án megjelenő Agrárbárók....

Az éjszaka, amikor alvás helyett is olvasásra buzdítanak - Olvasás éjszakája október 10.

banner 851 olvasasejszakaja 2015 1
Most szombaton kerül megrendezésre a 2015-ös Olvasás éjszakája. Budapesten,Debrecenben és Szegeden szerveznek programokat az Alexandra, a Libri és a Líra könyvesboltok. A legtöbb  természetesen a fővárosban lesz, azonban akad programlehetőség Debrecenben és Szegeden is.
A három város teljes programja pdf formátumban letöltheti erről a linkről. 

DEBRECEN

Alexandra Könyvesház
(Piac utca 34–36.)

EGÉSZ NAPOS PROGRAMOK:
 Jótékonysági könyvgyűjtés.Az Olvasás Éjszakája alatt gyűjtjük a felajánlott könyveket,amelyeket magyarországi kórházak gyermekosztályainak ajánlunk fel.
*
Kreatív Kikötő a Partvonal Kiadóval 
Töltsük meg a fekete-fehér vonalakat színnel és élettel! 
A legszebb műveket a Partvonal Kiadó értékes könyvcsomaggal jutalmazza.
*
Élet–Rajz
Vargyas Mária debreceni képzőművész kiállítása
 *****
16.00
Megnyitó. Ütős táncok a Ritmico Ütőegyüttessel

16.30
A Debreceni Valcer Táncstúdió fellépése
17.00
Játsszunk együtt Geronimo Stiltonnal!
Fotózkodás és gyermekjátszóház
17.30
A debreceni Ady Endre Gimnázium Dráma Tagozatosainak műsora
18.00
Miért szeretünk olvasni?
A Debreceni Kortárs Szalon Kulturális Alapítvány estje beszélgetésekkel és felolvasásokkal
Közreműködik: Láng Eszter képzőművész, Heller Zsolt folkesztéta, Ozsváth Sándor művelődéstörténész, Szénási Bence grafikus, Szénási Miklós író valamint a Csicseri és Borsó zenekar 
Gyarmati Anett-tel és Kerekes Zoltánnal.
Vendég: Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere

***

Líra Könyváruház
(Piac u. 57.)

A bolt 22 óráig tart nyitva, a szombati egész napos nyitva tartás idejére a pénteki 15%-os
Potya péntek akciót Potya szombat akcióként hirdeti meg.

A rendezvény résztvevői a rendezvény alatt megtekinthetik 
a ház eredeti tulajdonosának 
régi fotóiból készült kiállítást, 
és olvashatnak a Kaszanyitzky családról.
16.00
MINDEN FELOLVASÁS „INTERAKTÍV":
BELESZÓLÁS, KÉRDEZÉS, BESZÉLGETÉS MEGENGEDETT, SŐT ELVÁRT!
16.30
A Főnix Irodalmi Kör alkotói saját verseiket és prózáikat
mutatják be megjelent antológiájukból.
17.30
Az Abakusz Gyermekszínjátszó Egyesület Romhányi József
Szamárfül című kötetéből ad elő négy rövid darabot
17.40
A Versbarát Kör Teremtés című antológiájából a szerzők olvasnak fel.
18.20Abakusz Színjátszó kör
18.30
A Déri Múzeum igazgató-helyettese, Dr. Lakner Lajos, és sajtóreferense,
Dallos Nagy Kriszta, valamint R. Somor Katalin olvasnak fel
megjelent könyveikből, illetve legkedvesebb olvasmányaikból.
18.50Abakusz Színjátszó kör
19.00
Élő Irodalom – Élő Könyv –
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár versbarát körének felolvasó estje
20.00
Művész páholy
Áfra János, Heller Zsolt, Láng Eszter, Szénási Miklós
felolvasással egybekötött könívbemutatója
Moderál: Potyók Tamás képzőművész

***
Libri Fórum Könyváruház
(Csapó u. 30.)

17.00
Forgách András: Valami fiatal szélhámos
18.00
Papp-Für János versesköteteibe kalauzolja a hallgatóságot
19.00
Náray Tamás - Az utolsó reggel Párizsban c. regényfolyamának 
új kiadása alkalmából kulisszatitkokba avatja be az olvasókat

***

Bakivadász: Az oroszlánkirály és A szépség és a szörnyeteg apró bakijai

A régi szép idők, mikor még rajongtunk a Disney filmekért.... De még most is ! A Movies Top Youtube csatornán össze van gyűjtve néhány, a sokunk által kedvelt rajzfilmek közül, amiben rávilágítanak a rajzos bakikra. Mikor kisgyerekként néztük ezeket a meséket, biztos nem a hibákat vadásztuk :P De azért érdekes, hogy mennyi minden elkerülte a figyelmünket.




2015. október 6., kedd

Fantasztikus hír! Schvarcz Kitti első helyen végzett a WSKA világbajnokságon

Balról: IVIC NATALIJA, SCHVARCZ KITTI, ROYLE LEEANNE,YDSTRÖM ANNIE

2015. október 4-5. rendezték meg a lengyelországi Bielsko-Bialában az idei WSKA Világbajnokságot. A Shotokan karate stílus vb-jén összesen öt kategóriában akasztottak érmet a magyar versenyzők nyakába.

22 ország közel 450 versenyzője vett részt a hétvégén lebonyolított világbajnokságon, ahol két magyar junior világbajnoki cím is született. Schvarcz Kitti, az ELTE BTK tanulója katában, míg Berta Emese kumitéban végzett az első helyen. 
Felnőtt kategóriában is kiemelkedőnek bizonyultunk, hiszen Ocsovai Gergő kétszer is dobogóra állt, ugyanis két ezüstérmet is bezsebelt. Az első érmet formagyakorlatban egyéniben szerezte, majd a következőt Fórika Tamás és Vágvölgyi Balázs társaságban csapatban kapta meg. Továbbá a  junior fiúk mezőnyében, Boros Dániel katában szerezte meg bronzérmét.
Az éremtáblázaton Magyarország az előkelő negyedik helyen végzett.
Az idei WSKA Világbajnokság eredményei megtekinthetők itt.

2015. október 5., hétfő

Napi bölcs - #todayowl

kép:vitaminsziget.com




Mindenki nagy dolgokra hivatott. Mindenkinek van szuper-ereje. Csak rá kell jönnöd, hogy a tiéd mi.

2015. október 3., szombat

Fantasztikus! 'What Do You Mean' koreográfia Segway-jel kombinálva


Míg a legtöbb ember még csak tanulja az egyensúly megtartását a legújabb típusú Segway modellen, addig David Moore, koreográfus egy lenyűgöző táncot töbött össze ezen a szerkezeten, Justin Bieber legújabb számára a "What Do You Mean"-re.

Moore egyébként már olyan sztárokkal dolgozott már együtt mint Justin Timberlake, Miley Cyrus vagy Pharrell, most azonban négy táncosával adta elő a produkciót.


A videót egyébként még Justin Bieber is közzé tette a Facebook oldalán!

Dope #WhatDoYouMean
Posted by Justin Bieber on 2015. október 2.

2015. október 2., péntek

Te mit szólnál egy ilyen állásinterjúhoz?!


Szerintem egy ilyen állásinterjútól mindenki frászt kapna. De nem akarom lelőni a poént,tessék megnézni a videót! Tanulság,nem kell mindig hinni a szemünknek! Tudom,ne okoskodjak, biztos,hogy én is ott halnék mega félelemtől!We love you LG Ultra HDTV! :D




Job Interview!
Posted by Miss Arab USA on 2015. május 21.

2015. október 1., csütörtök

Skype fordító - vajon mennyire lesz használható?

pixabay.com
A Microsoft új fejlesztése által saját tolmácsot kapnak a Skype felhasználok, hiszen az új funkció lehetővé teszi, hogy akár beszédünket is lefordíttassuk, amikor idegen nyelven szólalunk meg egy más nyelven beszélővel szemben a programon keresztül. Ugyan annyira még nem profi, hogy  magyarul is tolmácsoljon szóban, azonban 6 nyelv már használatban van.

A Skype Translator lehetőséget biztosít, hogy olyanok is megtalálják a közös hangot,akik nem beszélnek azonos nyelveket. A Microsoft fejlesztése által 50 nyelv között szöveges formában jöhet létre a fordítás, illetve angolul, franciául, kínaiul (mandarin), németül, olaszul és spanyolul már élőbeszédben is használható az új funkció.
Ugyan nagyszerű dolognak tűnik ez a tolmácsolósdi, azonban kíváncsian várjuk, hogy használatban mennyire fog működni majd. Igazából nem új keletű mindez, hiszen eddigis voltak már hasonló programok és eléggé nagy félrefordítások adódtak. De kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a felhasználók véleménye!

Íme, egy rövid videó a funkció hasznlatával kapcsolatban: