2015. november 23., hétfő

TNT - Vissza a jővőbe! "Ahová megyünk, ott nincs szükség utakra!"


11 évvel ezelőtt 2004-ben a Kisstadionban a búcsúkoncerten mindenki azt hitte, hogy Ákos és Inti véglegesen befejezte közös projektjét. De idén újra összeállt a csapat, hogy a TNT zenekar újraéledjen.

A Vissza a jövőbe turné alkalmával az ország legtöbb szegletébe igyekeztek eljutni, ráadásul 2 nagykoncertet is adtak a fiúk a Budapest Parkban illetve a Barba Negrában. Mivel konkrét dátumokat sose láttam előre, kicsit féltem, hogy Debrecent kihagyják. De gondoltam, hogy Magyarország 2. legnagyobb városát csaknem felejtették el. Hamarosan meg is történt a bejelentés: a turnézáró koncert Debrecenben rendezik meg!

Az év utolsó TNT bulija szombaton véget ért. Ugyan Ákos, Inti nélkül is tartott koncerteket, azonban ők ketten, olyan energiákat szabadítottak fel a színpadon, amire csak együtt képesek.

11 évvel ezelőtt ott voltam a búcsúkoncerten kisgyerekként és most 20 évesen ismét egy turnézáró alkalmával. Kiskorban nagyon is befolyásolja a gyerekeket, hogy mit hallgatnak a szülők, hiszen az a zenei stílus vagy egy konkrét zenekar akarata ellenére is ráragad a csemetére. Ez jól megfigyelhető volt ezen a koncerten is, hiszen az idősebb korosztály mellett rengeteg huszonéves fiatal, aki anno a TNT számain nőtt fel, most ott tombolt a szüleivel, sőt fújták kívülről az összes szám szövegét.

A zenekar kitett magáért, az első perctől igénybe vette a rajongók kondiját, mert mindenki végigcsápolta az estét. A srácok folyamatosan fenntartották a pulzust! Azt adták, amit vártunk tőlük, hatalmas pörgést és energiát, a romantikus lassúzások mellett. A közönség végig lelkesen asszisztált a fellépéshez, részesei voltak a koncertnek. 

Eljátszották a legnagyobb TNT slágereket, mindenkinek felcsendült a kedvenc dala. Nem lehet és nem is érdemes kiemelni egyetlen számot sem, hiszen mindenkinek más kedves, s az összes számot a legmagasabb színvonalon hallhattuk mindenféle playback nélkül.




 A fiúk ugyan idén ünnepelték a 40. életévüket, de úgy tűnt mintha még mindig azokat a huszonéves srácokat látnánk a színpadon, mint kezdetekkor. Mindezt persze a szó legpozitívabb értelmében. (Annyi  változással, hogy Ákos már nem három számmal nagyobb ingeket hord.)

Zárásként kicsit swingesre véve a stílust egy mashupot alkotva adták elő a Rendőrnő és a Titkos üzenet című számaikat.



Ugyan a Vissza a jövőbe turné ezennel véget ért, de nagyon reméljük, hogy nem kell 11 évet várni egy újabb Ákos+Inti-féle TNT koncertre. Kérünk még belőletek srácok, ne hagyjátok abba!

Létai Alexandra

Fotók: Svarsnig Judit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése