2017. február 14., kedd

Interjú: The Luckies - a zenekar, amire oda kell figyelnünk

Fotó: The Luckies Facebook
A 2015-ben alakult ötfős formációt Tim Atkins, Horváth Soma, Springer Marci, Pongor Márton és Stanfel Péter alkotja. 2016 decemberében jelent meg első albumuk, The Luckies First Album címmel és ugyanebben a hónapban az A38 színpadán meg is tartották a lemezebemutató koncertet. Most pedig a The Luckies szombaton, a Margaret Island előtt melegítette be a közönséget a Roncsbárban. A fellépés után pedig elkaptam őket egy kicsit sztorizgatni.

KWzó: Kezdjük a legelején, hogyan állt össze a zenekar?

Marci: Elkezdtünk zenélni a Somával és aztán megálmodtuk, hogy lesz egy zenekarunk és lett egy zenekarunk. Összeverődtünk egy társaságba. Az első dal megírása után vagy az első EP, a No Longer Blue után elkezdett körvonalazódni, hogy ez egy kicsit komolyabb dolog lesz.

KWzó: A közönség hogyan fogadja ezt a régebbi bluesos, rockos vonalat?

Soma: Csomót megyünk vidékre és például a Margaret Island közönsége is élvezte a mai koncertet. Szerintem abszolút kapató ez a zene.

KWzó: Az Ivan and the parazollal közelebbi viszonyt is ápoltok. Hogy találkoztatok?

Fotó: The Luckies Facebook
Soma: Az úgy volt, hogy Marci és én együtt zenéltünk és találkoztunk velük a Nagyszínpad versenyen. A Bex pedig felkarolt kettőnket és a zenekar az sokkal később jött. Amikor meglett a négy kis számunk, akkor egyértelmű volt, hogy a Bex lesz a producerünk. Utána meg annyira jóban lettünk az egész Parazollal, hogy együtt jártunk nyaralni meg minden és nem volt kérdés, hogy ők segítenek.

Marci: Meg a Jancsóval (szerk. - Tarnai János - Ivan and the parazol) kiugrottam egy repülőgépből, együtt ejtőernyőztünk és tök jó volt. Egyszerre volt a születésnapunk és mindketten azt kaptuk.

Illetve megmutattam nekik az EP-t, amit a Bex csinált egyébként és meghallgatták, tetszett nekik és elhívtak minket az A38-ra előzenekarnak és tök jó volt.

Soma: Az kb a harmadik koncertünk volt. Azt se tudtuk még, hogy mi az, hogy színpad meg, hogy beállás és már ott voltunk a Hajón, azért ez mélyvíz rendesen.

KWzó: Ráadásul most decemberben volt a Hajón önálló koncertetek is, egy évvel azután, hogy Ivánék előzenekara voltatok.

Soma: Gondolkoztunk, hogy hol legyen a lemezbemutató és volt arról szó, hogy Kuplung vagy valami kisebb hely és egyszer csak kaptunk egy saját estét a hajón.

KWzó: Milyen volt a visszajelzés?
Fotó: The Luckies Facebook

Soma: Kurv@ jó volt. Az az este számomra fenomenális volt.

Marci: Az egész lemez olyan dologból áll össze, amiket már játszottunk vagy legalábbis a felét, úgyhogy olyan nagy újdonság nem volt a közönségnek. De egy jó kép arról, hogy mit csináltunk ebben az egy évben. Ezt felvettük lemezre és szerintem tök jól sikerült.

Soma: Meg azért ez egy különleges show volt. Terveztünk egy egy és negyed órát játszani és két óra lett belőle. Hívtuk a Schoblocher Barbit a Blahalouisianaból, Magnus Måloyt a Mongooz and the Magnetből, Sashegyi Somát a Tejből, egy igazi show volt és ezt kurv@ra élvezte fiatal is és idősebb is.

KWzó: Dalírással mi a helyzet?

Soma: A dalírás úgy kezdődik, hogy jammelünk, játszogatunk, aztán megíródik a dal.

Marci: De egyre inkább strukturáltabbak a dalírások, ahogy haladunk az időben. Zenekarilag egyre inkább úgy állunk hozzá, hogy leülünk közösen és megírjuk a dalt és nem az van, hogy csak jammelünk egy blues kört.

Soma: Az új lemezen kezdem a Luckies-t hallani, még az EP-nél nem volt meg annyira, de most már kezd kialakulni a saját stílusunk. De egy év alatt egy nagylemez az szerintem nagy szó. Itt tartottunk és kiadtuk, azt amit jónak éreztünk.

Fotó: The Luckies Facebook
KWzó: Nem érzitek, hogy kicsit gyors a tempó? Egy éve még Ivánék előtt játszottatok,majd klip, nagylemez és saját koncert az A 38-on.

Soma: Azért a lemezkiadás az sűrű volt eléggé. Voltak feszkók, meg gyors volt az egész. De most pont az van, hogy tanulunk dolgokat, ami mindenkit inspirál, meg írunk dalokat és most egy kicsit kipihenjük magunkat. De gyors a tempó nyilván.

Tim: Szerintem gyors volt a tempó, de közben meg nagyon sok időt töltöttünk együtt és sokat zenéltünk együtt. Úgyhogy annyira így nekünk belülről nem tűnt annak az egész. Csak így történtek a dolgok, de így kb. evidens volt.

Fotó: The Luckies Facebook
Marci: Rengeteget koncerteztünk és tök jó tanulás volt, de a mai napig nagyon jó tanulópénz az, hogy elmegyünk valahova koncertezni és akkor történik ott valamilyen teljesen más dolog. Egy év alatt minden megtörtént, ami megtörténhet és a mai napig is vannak újdonságok. Elszáll egy gitár, kiömlik egy sör,leszakad a színpad, elszáll az erősítő… Tehát sok minden megtörtént és tök jó, hogy meg tudjuk tanulni így kezelni ezeket a helyzeteket.

Soma: Azért még elég fiatal a csapat.

Marci: A Stanfel Peti most fog érettségizni és mindig azon szakadunk, hogy majd osztálykirándulásra megy meg TZ-ket ír.

Soma: Valljuk be azért gimi után kinyílik egy picit a világ. Teljesen más az egyetem.

KWzó: Nem okoz problémát összeegyeztetni a koncerteket ebből kifolyólag?

Soma: Ha a managerük, Kathy Zsolt beír valamit a naptárba és valaki nem szólt, hogy nem ér rá, annak annyi.

Marci: Ami bekerül a naptárba az fix. A koncert az első helyen van. Nincs olyan, hogy lemondunk.

KWzó: Beszéljünk egy kicsit az első klipetekről, a Happy-Go-Lucky-ról.


Marci: A klipkészítés nagyon jó volt, de egyben fárasztó. Olyan klipnek készült, ami egy imidzsklip, amikor benne vagyunk, mert a közönség még nem kapott olyan anyagot, amiben minket látnak, kivéve persze a facebook képeket. Szerintem a következő anyagok, amik képi világgal készülnek, sokkal profibbak, meg strukturáltabbak lesznek.

KWzó: Tudjátok már melyik dalhoz lesz a következő?

Fotó: The Luckies Facebook

Tim: Nem, de lehet nem is erről az albumról lesz, hanem írunk egy új dalt még.

KWzó: 3 szóban jellemezzétek a zenekart:

Marci: Energia, egyenlőség és rock’n’roll.

Soma: Munka, család és szeretet.






Fotó: The Luckies Facebook
KWzó: Miért egyszerűsítettétek le ennyire az első albumotok címét? (The Luckies First Album)

Tim: Mert ez csak a zenélésről szólt és még nem együtt gondolkozunk teljesen. Ez csak ilyen első nekifutása az egésznek. Én így fogom fel. De csak hallgasd a zenét és ne azt nézd, ami körülötte van.

KWzó: Hol láthat titeket legközelebb a közönség?

Marci: Február 17-én a Miskolci Kocsonya Farsangon játszunk.

Soma: Március 18-án pedig a Konyha zenekar előtt lépünk fel az Akváriumban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése